Parázok, mert a párom pszichológushoz jár. Mit tegyek, ha nem sikerül lebeszélnem róla?

(A cikkekben előkerülő példáknak, eseteknek a helyenként használt “irodalmi stílustól” függetlenül, általában valós történetek, jelenségek képezik az alapját. A neveket, a felismerést elősegítő adatokat és a cselekmény bizonyos részleteit szándékosan módosítottam.)

Gábor fel-alá járkált. Már rég haza kellett volna jönnie az asszonynak. Tudta, hogy szerda van, ilyenkor annál a filozofáló „ürgénél” vesz részt azon az agymosáson. Biztos, hogy pszichopata a pali, mert mióta Kata hozzá mászkál, fura dolgokat csinál. Legutóbb például arra kérte, hogy „legyen szíves – bizony ebben a hangnemben, hogy „legyen szíves” – fáradjon ki a konyhába és segédkezzen a vacsora utáni mosogatásban, mert a XXI. században már nem férfi meg női szerepek, hanem „feladatok” vannak és ő sem szenved „perifériás neuropátiában”. Szóval bizonyára megfelelően tudná mozgatni végtagjait a cél érdekében és a hideg és meleg vizet is meg tudja különböztetni egymástól. Perifériás neuropátia? Sosem használt korábban ilyen szakkifejezéseket. Katának „kicsit nagy lett az arca”. Eddig még azt is remegve ejtette ki a száján, hogy „kérem”, nemhogy efféle terminus technicusokkal vagdalkozott volna. Nem is csoda, hogy ilyenné vált. Gábor őszintén aggódott érte. De magáért azért jobban.  Ő igazi férfi, nem bíbelődik ilyesmivel, miért zökkentik ki a nyugalmából?

A helyzet akkor hágott igazán tetőfokára, mikor Kata azzal állított be, hogy „beszélniük kell”. Már nem tudja elviselni tovább, hogy Gábor képtelen bármilyen dicséretet megfogalmazni, cinikus, rosszindulatú megjegyzéseit viszont töménytelen mennyiségben szórja, annak ellenére, hogy Kata egész napja kizárólag abból áll, hogy megállás nélkül erőfeszítéseket tesz kettőjükért. Szóval, vagy hajlandó változtatni, vagy előbb-utóbb vége a dalnak.

Gábor ezt már nem tűrhette tovább. Előkapta a mobilját és azonnal tárcsázta a terapeuta számát. Neki aztán ugyan ne mondja meg semmilyen ismeretlen alak, hogy mit kéne éreznie vagy tennie. El is érte a szakit, de az néhány rövid mondattal lerázta: „Megértem az érzéseit uram, de én nem folytathatok Önnel a partnere háta mögött semmilyen párbeszédet. Ezért most le is teszem a kagylót. Javaslom, ha ennyire nehezen fogadja el a válaszom, keressen fel Ön is egy pszichológust, vagy vegyék fontolóra közösen a párterápia lehetőségét”. 

– Baszd meg a párterápiádat! – üvöltötte Gábor a kagylóba amolyan prolis határozottsággal. Hogy ő pszichológushoz? Tudja, hogy kell párkapcsolatozni, nehogy már egy szaros diplomás senki oktassa ki őt, az ügyvezető urat.

A fenti történet különböző változatokban talán ismerős lehet azok számára, akik párkapcsolati nehézség miatt pszichológustól kértek segítséget.  Bár a story nem véletlenül szélsőséges és talán azt sejteti, hogy Gáborék kapcsolatának, ha Kata kitart a változás mellett, nem sok esélye van a túlélésre, a helyzet azért nem mindig ennyire reménytelen.

Ha nem „veszett fejsze nyele” típusú képlettel állunk szemben, akkor kezelhetőek lehetnek a „hozzátartozó” érzései is:

• Ha valaki párkapcsolati nehézséggel keres fel, az első kérdés, amit felteszek azaz, hogy „lát-e valamilyen esélyt” a párterápiára? Ugyanis, ha egyedül akar járni hozzám akkor alapvetően nem a kapcsolattal, hanem vele, az ő személyes fejlődésével tudunk foglalkozni. Felkészítem, hogy ez nemegyszer olyan helyzetet eredményez, hogy a másik fél esetleg lemarad és nem tudja követni őt a változásban. Érthető, hogy mindez „szorongást” kelthet benne odahaza. Ezért, ha őszinte kíván lenni, akkor ne lepődjön meg a faggatózáson. A párterápia fókuszában a „kapcsolat” áll, emiatt bizonyos esetekben célszerűbb lehet ezt választani. Egy Gábornál ennek az alternatívának a felvetése gyakran egyértelmű elutasítást vált ki, ami mögött nemcsak pillanatnyi ellenállás, hanem gyakran személyiségszintű probléma húzódik. Gábor patológiájával sajnos nem tudok mit kezdeni, én a kliensem érdekeit képviselem a folyamat során.

• Pillanatnyi ellenállás alatt azt értem, hogy időlegesen „sértheti” valakinek az önérzetét” és csalódást okozhat az, ha a párja esetleg mással kívánja kitárgyalni a párkapcsolati mizériákat. Itt fontos a tisztán látás: a pszichológus jó esetben nem helyettesíti valamelyik szereplőt, hanem a rendszerhez kapcsolódva támogathatja a felek „kommunikációját”. Néha edukálom is klienseim arra vonatkozóan, miként tudják „megértetni” társukkal azt, hogy nem azért járnak hozzám, mert őket kívánják leértékelni, félrerakni, nem ellenük történik szövetkezés, hanem önmaguk jobbításán tevékenykednek, ami által a kapcsolatnak is hasznára lehetnek. Vannak szerencsés esetek, amikor ez eljut a partnerhez és az ő kíváncsisága is felkeltődik. Volt példa arra is, hogy elhangzott a millió dolláros kérdés: „Esetleg én nem vehetnék részt ebben a folyamatban valamilyen formában?”. Van, hogy igen. Az edukálás azért is lényeges, mert előfordul, hogy ez a lehetőség fel sem merül a kliensben, aki kopogtat az ajtón. Példának okáért szentül meggyőződött arról, hogy az ő Gézája úgyis nemet mondana, minek vele erőlködni. Fél az újabb kudarctól.

• A harag, féltékenység is elfogadható érzések lehetnek, főleg akkor, ha a társunk olyan valakihez jár ülésekre, aki velünk azonos nemű. Hogy képzeli, hogy vele tárgyalja ki „kapcsolatunk” intim részleteit? Mit tud az a pasi/nő? Ha jóképű, csinos, akkor halál reá! 

• Bár a titoktartás rám nézve alapvetően kötelező, mégis kihangsúlyozom: ha teljesen eltitkolja otthon a közös munkánkat, akkor vállalnia kell annak felelősségét, hogy a párja netalántán nem érti majd az ő reakcióit és változásának eredetét. Ezért lehet egy téma az, hogy az ülésen együtt arról is szót ejtsünk, hogy otthon mit, mennyit és hogyan tálal majd abból, ami kettőnk között elhangzott (lehet, hogy a kliensnek egyébként is problémája van a „határai” megtartásával és nem képes az összes információból annyit megosztani, amennyit érdemes, hanem „mindenről” beszámol).

Nézzük most akkor a másik oldalt. Szóval, mit tehetsz akkor, ha te vagy a hozzátartozó és a fenti érzéseket tapasztalod? Álljon itt most 10 javaslat.

1. Beszélj róluk, de ne vádaskodóan.
2. Vedd figyelembe, hogy az is a bizalomnak egy formája a partnered részéről, hogy megosztotta veled, hogy segítséget kért. Kérdezz rá, hogy te miként tudod támogatni az ő változását. Lehet, hogy azt mondja sehogy (elképzelhető, hogy olyasmivel fordult szakemberhez, ami nem a te asztalod), de, ha konzekvensen jelen vagy mellette, előbb-utóbb valószínűleg fogsz kapni információt arra vonatkozóan, miként kísérheted)
3. Ha megtudod tőle, hogy a párkapcsolatotok miatt látogatott el a pszichológushoz, akkor (ha van) tedd félre a nagy egódat és/vagy a kishitűséged és érdeklődd meg kíváncsian, hogy látna-e rá esélyt, hogy közösen menjetek el egy szakemberhez? Ha nem, mit gondol, mi ennek az akadálya? Tudsz-e valamit tenni azért, hogy elgondolkodjon ezen az alternatíván?
4. Érthető, ha a szorongásaid következtében negatív fantáziákat ápolsz a szakiról. Tudatosítsd magadban a következőket: hogyha a párod valóban azt kommunikálja, hogy „jobban van”, akkor nem biztos, hogy utálnod kell valakit, aki segíti azt az embert, akit állítólag szeretsz. Ha tudod, fejezd ki ezzel kapcsolatos elismerésed, hálád és ő is nyitottabb lesz az irányodba.
5. Informálódj a pszichológus etikáról, keretekről, ez biztonságot adhat a számodra. Nem kell tévképzeteket gyártanod magadban arról, hogyan nyúlják le a csajod/pasid, vagy miféle romantikus románc szövődik épp a hátad mögött.
6. Ne faggatózz, tartsd tiszteletben a másik határait. Próbáld konkretizálni a kérdésed akkor, ha kétségek merülnek fel benned. Mi az, ami megijesztett, kizökkentett? Ha egy változást nem értesz, ne ítélkezz, hanem kérdezz rá annak az okára! 
7. Ha nagyon nem tudsz mit kezdeni a barátod/barátnőd változásával és egyénileg jár valakihez, ahol nem elképzelhető a „párterápiás munka”, akkor te előtted sincs zárva az internet. Kérj segítséget. Akár még lesz is egy jó témátok a vacsorához. 
8. Tudatosítsd, hogyha nem lennél értékes a társadnak, akkor valószínűleg már nem lenne veled. Ezt az erőfeszítést is meglehet, hogy azért teszi, mert valami miatt nem tud hozzád közelebb kerülni és ő ebbe nem akar beletörődni. Így a sértődés helyett, akár meg is érintődhetnél. Legalább egy kicsit.
9. Gondold végig, te miért utasítod el a pszichológus személyét. Reálisak az érveid? (Pl. Egyedül kéne megoldanunk, csalódtam már ebben az egészben, stb.)
10. Meglehet, hogy bizonyos dolgokat elveszítesz majd a folyamat alatt, de valamit nyersz is ezáltal. Többször vitatkoznak veled? Hurrá! Végre, egy kis spontaneitás és őszinteség az unalmas hétköznapokban.