Miért csak utólag jut eszembe, hogy mit kellett volna mondanom neki?

Sokan ismerjük azt az érzést, amikor egy beszélgetés vagy vita után, talán percekkel, órákkal vagy akár napokkal később, egyszer csak eszünkbe jut a tökéletes válasz, amelyet adhattunk volna. Ilyenkor nemegyszer önvádaskodunk, szégyelljük magunkat azért, mert esetleg alulmaradtunk a konfliktusban, illetve frusztráltságot tapasztalhatunk amiatt, mert nem tudtunk önazonosan viselkedni. Ezt a jelenséget az eredeti francia kifejezés szerint „l’esprit de l’escalier”-nek vagy angolul „staircase wit”-nek („lépcsőházi eszességnek”) hívják. De miért nem tudunk a helyzet során megfelelően reagálni?

Ez részben agyunk működésének a következménye.

Amikor stressz alatt állunk, vagy heves érzelmi állapotban vagyunk, az agyunknak nehezebb lehet a logikus, érvelő részét használni. Az amygdala, az agy érzelmi központja „átveszi az irányítást”, és ez gyakran akadályozza a megfontolt, ésszerű gondolkodást. A másik ok, hogy számolnunk kell agyunk természetes „késleltetésével” a reakcióidőnket illetően. Egy átlagos beszélgetésben az emberek reakcióideje általában csak 200 millimásodperc. Ez kevés idő arra, hogy összetett gondolatokat vagy érveket dolgozzunk ki és fogalmazzunk meg. Az agyunknak időre van szüksége, hogy feldolgozza az információt, és átgondolja a lehetséges válaszokat.

Az érzelmi állapotok, mint például a düh vagy a szorongás, olyan stresszhormonok felszabadulását indítják el, mint a kortizol, amely befolyásolja az kognitív funkciókat és lelassítja az értelmes válaszadás reakcióidejét. A stressz alatti helyzetekben az agyban lezajló folyamatok a túlélésre fókuszálnak, és nem a logikus gondolkodásra vagy a problémamegoldásra.

Vannak emberek, akik temperamentumukból, idegrendszeri sajátosságaikból adódóan alapvetően „lassabban veszik fel a megfelelő fordulatszámot”. Egyik jelentős elmélet, amely ezt a területet vizsgálja, a pszichobiológiai temperamentumelmélet, amelyet Robert Cloninger dolgozott ki. Ebben a modellben három alapvető temperamentumdimenziót különböztetnek meg: harm avoidance (ártalomkerülés), novelty seeking (újdonságkeresés) és reward dependence (jutalomfüggőség) Azok az emberek, akiknél jellemzőbb az ártalomkerülés, általában óvatosabbak és idegesebbek lehetnek, emiatt esetleg lassabban reagálnak, mivel több időt vesz igénybe számukra a helyzetek átgondolása és az esetleges veszélyek mérlegelése, elkerülése. Ez a tulajdonság segíthet megérteni, miért van az, hogy néhányunknak több időre van szüksége a válaszadáshoz vagy a helyzet értelmezéséhez.

Ugyanígy az extrovertált emberek (ha egy másik temperamentummal foglalkozó felosztást veszünk alapul) gyakran gyorsabban reagálnak és cselekednek, míg az introvertáltak hajlamosabbak a belső elmélyülésre és a megfontolásra. Ez nem jelenti, hogy introvertált társaink rosszabbul reagálnak, csupán azt, hogy több időt vesz igénybe számukra a válaszadás. Ezért az introvertáltak gyakrabban tapasztalhatják a „lépcsőházi eszesség” jelenségét. A stabil és instabil dimenziók mentén történő megkülönböztetés pedig arra utal, hogy az egyén mennyire hajlamos az érzelmi ingadozásra. A stabilabb érzelmi temperamentummal megáldott szerencsések könnyebben kezelik a stresszt, és így jobban képesek lehetnek helytállni a gyors reakciót igénylő helyzetekben. Aki érzelmileg instabilabb, nagyobb valószínűséggel tapasztalhat szorongást vagy stresszt, amely befolyásolhatja a gondolkodást és a reakcióidőt.

De van remény! Mit tehetünk azért, hogy változni tudjunk?

1. Legyünk magunkkal elnézőbbek! Jobb később, mint soha! Ha az analitikus pszichológiai tudásomhoz fordulok és abból indulok ki, akkor azt mondhatnám, hogyha utólag jut eszünkbe a „megfelelő válasz” az azt is jelenti, hogy az élményanyag közelebb jutott a tudatosodáshoz, már közvetlenebb a kapcsolatunk a hitelesebb érzéseinkkel, amelyek az adott szituációban jelentkeztek. Így meglehet, hogy idővel eljutunk odáig, hogy ne csak utóbb, inkább előbb jöjjön létre ez a kapcsolat.

2. Az érvelési és vitatkozási készség fejleszthető. A gyakorlás, a kritikus gondolkodás pallérozása, a szituációk előzetes átgondolása vagy akár szerepjátékok formájában történő megdolgozása is segíthet segíthet abban, hogy ügyesebben reagáljunk a stresszre, és képesek legyünk logikusan gondolkodni, ha nyomás alatt vagyunk.

3. A mindfulness által például tréningezhetjük magunkat arra, hogy „jelen legyünk”, amikor stresszes helyzetbe kerülünk.

4. Bízzunk az agyunkban! Megfigyelhető, hogy az agy nem szabályozza szigorúan a stresszreakciókat és az érzelmi válaszokat, hanem inkább dinamikusan alkalmazkodik a környezethez. Ez azt jelenti, hogy képes „tanulni” az élményekből és alkalmazkodni a stresszes helyzetekhez.

5. Fejlesszük az empátiánkat! A társas interakciók során gyakran használjuk az ún. „tükörneuronokat”, amelyek segítik az empátiát és a mások cselekedeteinek megértését. Ez azt is jelentheti, hogy a tökéletes válasz helyett trenírozhatjuk magunkat arra, hogy azokat az érzelmi válaszokat adjuk, amelyek előmozdíthatják, hogy sikeresebben kapcsolódjunk a másik személlyel, így a konfliktusok feloldhatóak anélkül, hogy bárkiben tüske maradna.

6. Vizsgáljuk felül hiedelmeinket és automatikus gondolatainkat! Mit jelent az a számunkra, ha nem tudunk „ott és akkor” megfelelően reagálni? Legyőztek bennünket? Mi van akkor, ha később mondjuk el az illetőnek, amit a helyzet hevében nem sikerült? Akkor már nem hiteles? Miért ne lenne az? Ki dönti ezt el? Sok esetben mi magunk, ezért fontos, hogy megvizsgáljuk a hitrendszerünket ezzel kapcsolatban.

A „lépcsőházi eszesség” nem csupán a kínos pillanatok, hanem az emberi agy működésének érdekes aspektusa. Azt mutatja, hogy időre van szükségünk, hogy feldolgozzuk az információt, és előkészítsük a legjobb választ, még akkor is, ha ez néha túl késő. Amikor a stressz lecsökken és a megfontolásra alkalmas idő elérkezik, akkor jön el az a bizonyos pillanat, amelyből akár mémeket is készíthetnénk. Így aztán sokszor úgy érezhetjük, hogy az eszünk csődöt mondott akkor, amikor a leginkább szükség lett volna rá. De igazából ez a jelenség nem a hibánk, hanem az agyunk természetes működésének eredménye. Tehát legközelebb, amikor úgy érzed, hogy nem találtad meg a tökéletes választ a megfelelő időben, emlékezz arra, hogy az agyad valószínűleg a legjobb választ adta, amelyet egyébként a rendelkezésre álló információk alapján képes volt produkálni.

Forrás:

Arnsten, A. F. (2009). Stress signaling pathways that impair prefrontal cortex structure and function. Nature Reviews Neuroscience, 10(6), 410-422.

Cloninger, C. R. (1987). A systematic method for clinical description and classification of personality variants: A proposal. Archives of General Psychiatry, 44(6), 573-588.

Fasolo, A. (2020). The Role of Stress in Cognitive Functioning. Current Opinion in Behavioral Sciences, 34, 16-21.

Joëls, M., & Baram, T. Z. (2009). The neuro-symphony of stress. Nature Reviews Neuroscience, 10(6), 459-466.

Jung, C.G. (1961). Freud and Psychoanalysis. Collected Works, Volume 4. Princeton University Press.

LeDoux, J. (2000). Emotion Circuits in the Brain. Annual Review of Neuroscience, 23, 155-184.

Levinson, S. C., & Torreira, F. (2015). Timing in turn-taking and its implications for processing models of language. Frontiers in Psychology, 6, 731.

McRae, K., Jacobs, S. E., Ray, R. D., John, O. P., & Gross, J. J. (2012). Individual differences in reappraisal ability: Links to reappraisal frequency, well-being, and cognitive control. Journal of Research in Personality, 46(1), 2-7.

Rizzolatti, G., & Sinigaglia, C. (2010). The Functional Role of the Parieto-Frontal Mirror Circuit: Interpretations and Misinterpretations. Nature Reviews Neuroscience, 11(4), 264-274.

Sapolsky, R. M. (2004). Why Zebras Don’t Get Ulcers: The Acclaimed Guide to Stress, Stress-Related Diseases, and Coping. St. Martin’s Griffin.

Képek forrása:

Pixabay