Miért annyira idegesítő, ha valaki mellettünk telefonál a buszon?

A buszon ülök, amikor hirtelen egy ismerős hang töri meg a csendet: a Skype csengője. Szívem hirtelen harci ritmusra vált, mintha az utolsó kávém óta eltelt idő csak egy álom lett volna. Körbenézek, vadul keresve a tettest. A telefonja ragyog a férfi kezében, aki csak most veszi észre, hogy a nyilvánosság szeme előtt vág bele egy magánjellegű beszélgetésbe. Mindezt kihangosítva. Szemeink találkoznak, az enyémekben a bosszúság és az értetlenség keveredik („Mi közöm nekem ehhez? Miért erőszakolsz meg a magánéleted részleteivel?”), az övéiben a meglepődés és némi számonkérő neheztelés („Nem értem, miért ne beszélhetek a barátommal a 4-es villamoson? KIHANGOSÍTVA! MI VAN A JOGAIMMAL?”). Az utazás idilljét és az addig olvasott regényemben való elmerült figyelmem már megtörte a Skype csengője, a béke helyére a zavar lépett.

Azt hiszem, nem kell túlmagyaráznom azt, hogy mi a frusztráló az előbbi jelenetben. Felfigyeltem azonban egy ehhez kapcsolódó másik jelenségre is, amelyről azt hittem, hogy az csak valamilyen furcsa rigolyám lehet, kizárólag az egyéni szenzitivitásomhoz kapcsolódó pszichés érintettség, amelyen dolgoznom kell. Nevezetesen arra célzok, hogy nem csak kizárólag az tud idegesíteni, amikor valaki kihangosítva diskurál a mobilján a tömegközlekedésen, hanem az is, ha normális, elviselhető hangerőn teszi ugyanezt. Érdekes módon, ha két „élő” ember beszélget mellettem ugyanarról, az már kevésbé zavar. Mi a különbség a kettő között? Majd, mikor mástól is hallottam, hogy ő is ugyanúgy érzékeny erre az eltérésre, kicsit megnyugodtam, „talán nem velem van a baj”, tényleg van valami frusztráló abban, ha valaki telefonál mellettünk egy járművön, ami sokkal irritálóbb annál, mintha simán csak beszélgetne két ember, mondjuk azonos hangerőn.

Számos oka lehet annak, hogy miért találjuk zavarónak, ha valaki telefonál mellettünk a buszon. Nézzünk néhányat ezek közül.

1. Információhiány: Amikor csak a telefonbeszélgetés egyik felét halljuk, az agyunknak több erőfeszítést kell tennie annak érdekében, hogy kitöltse az információ hiányzó részeit. Ez zavarhatja a koncentrációt és irritáló lehet. Tehát akarva-akaratlanul  is energia kell ahhoz, hogy folytassuk magunkban a dialógust, amelyet egyébként elkerülni szeretnénk. Ehhez kapcsolódik a következő:
2. Váratlanság és kiszámíthatatlanság: Két ember beszélgetése általában előre látható és kiszámítható, míg egy telefonbeszélgetés hirtelen kezdődhet és befejeződhet, ami bosszantó lehet, a váltásokra szintén nem lehet felkészülni (mikor nevet fel alanyunk, mikor következik egy hosszú monológ stb.), a természetes kommunikációs ritmus tehát megszakad, miközben, ha egy interakció részesei vagyunk, akkor nagyjából a szavak mögött érzékelhető hangulati, érzelmi elemek alapján kisebb erőfeszítés is elegendő ahhoz, hogy nagyjából ki tudjuk számítani, mikor, ki hogyan fog reagálni. A telefonbeszélgetések több figyelmet igényelnek, mivel nem látjuk a nem jelenlévő fél nonverbális kommunikációját sem, ami szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy zavaróak legyenek a körülöttünk lévő emberek számára.
3. Hangosabb beszélgetés: Gyakran előfordul, hogy az emberek hangosabban beszélnek telefonon, mint normális beszélgetés közben. A hangerő növekedése szintén stresszkeltő módon hathat. Miért lehet ez így? Ennek lehetnek technikai okai, például az az igény, hogy biztosan hallja a másik fél, hogy mit mondok, ehhez kapcsolódik pl. a Lombard-hatás, amely arról szól, hogy az agyunk automatikusan alkalmazkodik a környezeti zajhoz, hogy biztosítsa a beszéd érthetőségét és ehhez kapcsolódhat a „távolság illúziója” is, miszerint hogyha nem látjuk a másik személyt, könnyen túlbecsüljük a távolságot közöttünk, és így erősítjük fel a hangunkat.
4. Személyes tér megsértése: A telefonbeszélgetések gyakran személyesebbek, mint a nyilvános beszélgetések, ezért idegen lehet számunkra, ha belehallunk valaki magánéletébe. Ennek valószínűleg az is lehet az oka, hogy a kagyló másik oldalán lévő fél értelemszerűen nem érzékeli azt a társas közeget, amelyben a telefonáló van, így nem is tudja ennek mentén szabályozni a mondanivalója tartalmát. Egyszerűbben fogalmazva, nem kezdünk el a nemi életünkről beszélgetni a partnerünkkel, ha mellettünk ül egy kislány vagy egy idős asszony, de, ha őket nem látjuk magunk előtt, akkor elképzelhető, hogy másképp reagálunk. Ennek a másik oldala is igaz: amikor telefonon beszélünk, gyakran feledkezünk meg arról, hogy a környezetünkben lévő emberek képesek hallani a beszélgetésünket.
5. Szabálytalanság élménye: Sok közösségben a nyilvános helyen történő telefonálás tabunak számít. Ha valaki megszegi ezt a szabályt, az irritáló lehet azok számára, akik ezt a normát tiszteletben tartják.

Ezek a tényezők mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy miért érezzük zavarónak a telefonbeszélgetéseket a közösségi közlekedésben. Bár tökéletes megoldást nem tudok javasolni, annyit mindenesetre megtehetek, hogy felhívom a figyelmet erre jelenségre, hogy tudatosabban kezeljük a hasonló szituációkat.

Forrás:

Emberson, L. L., Lupyan, G., Goldstein, M. H., & Spivey, M. J. (2010). Overheard cell-phone conversations: When less speech is more distracting. Psychological Science, 21(10), 1383–1388.

Giles, H., Coupland, N., & Coupland, J. (1991). Accommodation theory: Communication, context, and consequence. In H. Giles, J. Coupland & N. Coupland (Eds.), Contexts of accommodation (pp. 1–68). Cambridge University Press.

Ling, R., & Yttri, B. (2002). Hyper-coordination via mobile phones in Norway. In J. E. Katz & M. A. Aakhus (Eds.), Perpetual contact: Mobile communication, private talk, public performance (pp. 139–169). Cambridge University Press.

Lombard, E. (1911). Le signe de l’elevation de la voix. Annales Des Maladies De L’oreille, Du Larynx, Du Nez Et Du Pharynx, 37, 101-119.

Monk, A., Carroll, J., Parker, S., & Blythe, M. (2004). Why are mobile phones annoying? Behaviour & Information Technology, 23(1), 33–41.

Monk, A., Fellas, E., & Ley, E. (2004). Hearing only one side of normal and mobile phone conversations. Behaviour & Information Technology, 23(5), 301–305.

Pelegrín-García, D., Smits, B., Brunskog, J., & Jeong, C. H. (2011). Vocal effort with changing talker-to-listener distance in different acoustic environments. The Journal of the Acoustical Society of America, 129(4), 1981-1990.

Svirsky, M. A., Stallings, L. M., Lento, C. L., Ying, E., & Leonard, R. (2002). Improvement in speech perception by children with profound unilateral sensorineural hearing loss: effects of device, age at intervention, and experience. International Journal of Audiology, 41(1), 34-40.

Képek forrása: 

Pixabay