A témából (Star Wars és a pszichológia) már sikerült összehoznom két előadást, élvezem a film/irodalom + pszichológia ötvözését, érdekes alkotómunkának tűnik. A koronavírus-járvány néhány előadás kivitelezését keresztbe húzta, de cikkek (és esetleg online bejelentkezés) azért még tervben vannak.
Vajon létezik olyan, hogy „elég jó” pszichológus? Ha igen, miből ismerhetjük fel, hogy mi ebbe a kategóriába tartozunk? Mit profitálhatunk a jedi lovagok filozófiájából, ha „elég jó” segítők akarunk lenni?
Kezdjük ott, hogy definiáljuk, mit is értek „elég jó” pszichológus alatt. Ebből természetesen következik majd a többi. Bonyolultnak és összetettnek tartom ezt a meghatározást, ezért csak néhány számomra alapvető jellegzetességet emelnék ki és erre építeném majd a bejegyzés további alpontjait. Hangsúlyozom: az „elég jót” nem minősítő kategóriának tartom, hanem inkább iránytűnek, amit használhatunk ahhoz, hogy hatékonyan kezelhessük az elénk kerülő megpróbáltatásokat.
Az „elég jóság” fogalma szinte állandóan előkerül a lélektanban. Winnicott „elég jó” anyája a kiindulópont, de, ha emberi tényezőkről beszélünk, amúgy is lehetetlen küldetés szélsőséges ideákban gondolkodni és perfekt performanszokat elvárni. „Elég jó” feleség, férj, tanár, pszichológus, stb. létezik, tökéletes nem. A küzdelmek, kihívások szinte állandóak és változásra inspirálják a személyt, annak érdekében, hogy helyt tudjon állni szerepében, hivatásában. Kitapintható azért egy láthatatlan mérce, amit, ha megütünk, akkor többé-kevésbé teljesítjük az „elég jóság” kritériumait. Hibákat persze akkor is követünk el, hiszen emberi problémákkal igyekszünk megbirkózni.
Ezek alapján lássunk 10 konkrétumot, amiket napi szinten igyekszem magamévá tenni ahhoz, hogy én is „elég jó” pszichológus lehessek/maradhassak. Bár a „jediket” nem tartom feltétlenül makulátlannak (erről hosszan értekeztem a fent említett előadások során), mindenesetre szavakba öntenek fontos igazságokat, amikből szerintem sokat tanulhatunk.
1.„Egy Jedi lovag soha nem siet semmivel.” – Yoda
Aki emberekkel foglalkozik szembekerülhet azzal a frusztrációval, hogy a kliens épp nem úgy, vagy nem abban a tempóban változik, ahogy megálmodta. Hogy nincsenek elvárásaink a pácienseinkkel/ügyfeleinkkel kapcsolatban? Ne áltassuk magunkat. Legyünk őszinték: segítőként legalább egyszer biztosan éreztük úgy egy félresikerült próbálkozásunk után: hogy „semmi értelme nincs annak, amit csinálunk”. Mert mi lapátoljuk az energiát, holott a másik oldal azzal szembesít bennünket, hogy valami nem kóser: Nem készíti el a házi feladatot? Még mindig ugyanabban a semerre sem haladó kapcsolatban rostokol? Újra és újra leissza magát, pedig már a napnál is világosabb, hogy ezzel mit okoz magának és a környezetének?
Nem lehet állandóan a birkatürelem totemoszlopaként ücsörögni a fotelben, néha hasznos lehet visszajelezni azt, hogy nem érzékeljük az együttműködést, vagy hiányoljuk a másik fél részéről a folyamatba fektetett energiát.
Vajon képesek vagyunk újra és újra türelemmel belenézni a tükörbe is és végiggondolni: Van-e még eszközöm, elegendő rugalmasságom ahhoz, hogy másként közelítsek? El tudom-e ismerni a „kudarc” rám eső részét? Valójában kudarc-e, amit tapasztalok? Miért gondolom, hogy neki ezt már „tudnia kellene”? Mi hívja elő belőlem ezt a meggyőződést? A belső változásokhoz idő kell. Szerencsés esetben magunknak is megadjuk a szükséges toleranciát és elfogadást ahhoz, hogy egy újonnan elsajátított készség, tudáselem beépüljön, és ezt kamatoztatni tudjuk a munkánkban.
2. „Rá fogsz jönni, hogy sok igazság, amihez ragaszkodunk, javarészt a mi szemszögünkön múlik.” (Obi-wan)
Az életünkben megjelenhetnek egyértelműnek tűnő igen-nem szituációk és olyan pillanatok, amikor valami mellett lényeges állást foglalnunk. A szélsőségesség, a köztes megoldások elfedése, az élet komplexitásának figyelembe nem vétele és valamely számunkra kívánatos nézőpont akár direkt, akár rejtett rákényszerítése a másikra nem segíti elő a fejlődést. („Egy sith tárgyal végletekben.” – szintén Obi-wantól) Rendkívül fontosnak tartom, hogyha valaki lelki növekedésében támogatja a másikat, akkor feladja azt a meggyőződését, hogy vannak bizonyos „jó megoldások” (mert azt mi megfelelőnek tartjuk), a többi pedig egyértelműen rossz. Hagyjuk, hogy gazdagodjon a lehetőségeink eszköztára és ezáltal emberünk, „pártfogoltunk” is képessé váljon meghozni a saját döntéseit, majd ezekért tudja is vállalni a felelősséget. Néhány kivételtől eltekintve (pl. fizikai erőszak) sok minden működhet egy segítői kapcsolatban, csak tudjuk, hogy miért csináljuk. És még valami: a segítő igazsága általában nem a kliens igazsága. A konfrontáció feszültsége, energiája szerencsés esetben nem a „véleményem” és a másik álláspontja között jelenik meg, hanem a a kliens „álláspontja” és az általa „elfedett, ehhez kapcsolódó „érzései” viszonylatában.
3. Érzelmi kontroll: „A félelem a Sötét oldal kapuja. A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet pedig kínt és szenvedést.” (Yoda)
Nem tudom bizton állítani, hogy ez a logikai menet, teljesen fedi a valóságot, az azonban bizonyosan helytálló, hogy a kezeletlen és kézbe nem vett negatív érzelmeink, megfelelő kontroll nélkül idővel elsodorhatnak bennünket olyan cselekvések felé, amelyekkel már árthatunk magunknak vagy magának a kliensnek.
Érdemes reflektálni szorongásainkra? Mitől félünk a kliens előtt? Hogy lelepleződünk?
Hogy árt magának? Esetleg, hogy „csalódást okozunk” neki? Vizsgáljuk meg időben ezeket a félelmeket. Lényeges, hogy felismerjük, ha egyedül nem tudunk megszabadulni ezektől a sötét és kínzó démonoktól, akkor tovább is léphetünk a következő pontra:
4. Az elég jó segítő tud és mer segítséget kérni: kizártnak tartom, hogy eredményes, gyakorlatban dolgozó lélekbúvár legyen úgy valakiből, hogy nem azonosítja, mik azok a helyzetek, amikor elbizonytalanodik, tanácstalanná, terheltté válik és visszajelzésre, megerősítésre szorul. Ehhez szükséges az alázat, az önismeret és a felelősségvállalás. A filmben ezt a funkciót a Jedi tanács és a „mester” szerepe töltötte be, a szakmánkban ezt úgy hívjuk: hogy szupervízió, vagy terápia. Meglehet, hogy a kliens elhozza a személyes storyját, ami úgy von be minket az emóciók terén, hogy elveszítjük a kontrollt, ahogy az is, hogy a sorsunk balfogásai, botlásai és csapásai rántanak bennünket olyan mély verembe, amiből fontos kitekintenünk és konstatálnunk, hogy egyedül bizony nem megy. Megrekedtünk. Minden „helyes úton” maradt Jedinek van egy mestere, akit elfogad, respektálja a véleményét és a reflexióit, ahogy egy pszichológus tevékenysége is igényel szakmai támogatást, kíséretet ahhoz, hogy megfelelően végezze a munkáját, hogy a magánélete és hivatása között érzékelhető határvonal lehessen.
5. Képes a veszteségeit megfelelően kezelni: „A halál az élet természetes része. Örömmel gondolj azokra, akik végre egyesülnek az Erővel. Ne gyászold őket! Ne fogóddz beléjük! A ragaszkodás féltékenységhez vezet és az a kapzsiság ikertestvére.” (Yoda)
Szó szerint véve azt, hogy „ne gyászoljuk” halottainkat nyilván nem teljesíthető követelmény. Yoda azonban nem is arra gondol, hogy bárgyú módon tagadjuk el az élet negatív aspektusát és csináljunk úgy, mintha a fájdalom, szomorúság nem létező állapotok lennének. Sokkal inkább utal arra, hogy tanuljuk meg helyén kezelni a veszteségeinket. Ezeket lehetőség szerint ne terheljük a kliensre vagy a saját jelenünkre. A történet szempontjából persze kérdést vet fel (és erről is volt szó a fent említett előadáson), hogy mennyire várhatjuk el egy olyan „labilis” személyiségtől, mint Anakin, hogy a veszteségeket az élet velejáróinak kezelje, miközben zsigerileg retteg az elhagyatottságtól.
6. „Attól, hogy tudsz beszélni, még nem vagy okos.” – Qui-Gon Jinn
A végtelen önbemutatás, hangzatos és cizellált bölcsességek, meglátások garmadája nem feltétlenül támogatja a kliens előrehaladását. Pszichológusként talán megesik, hogy beleszeretünk a saját hipotéziseinkbe és ezeket „rémisztő intellektualitással”, önkontroll nélkül az ügyfeleink elé tárjuk. Én csak a saját nevemben tudok beszélni: a különböző esetmegbeszélésekből kiindulva magamon is tapasztaltam: hogy ilyen bizony előfordulhat. A KIP módszer alkalmazása során tanultam Daubner Bélától a következőket: és mi van akkor, hogyha érted a páciensed szimbólumait? Ettől változik vajon, vagy inkább attól, ahogy dolgozik a szimbólummal? Persze, ő sem állította, hogy a „jól időzített” értelmezések feleslegesek lennének, de óva intett attól, hogy a segítői nárcizmusomat, a szükségtelen okoskodást a kliens változása elé rangsoroljam.
7. „Ne bízz a szemedben, az megcsalhat.” – Obi-wan
Érdekes kettősség volt a munkámban az, amikor rájöttem arra, hogy elengedhetetlen hitelt szavazni a kliens belső világának, megéléseinek, azonban hasznos, ha megtartom jóindulatú és kíváncsi szkeptikus belső hangomat is. Biztos, hogy mintaapuka a makulátlanul vasalt ingű férfi, aki beállít hozzánk, kellemesen duruzsol a fülünkbe, miközben a gyereke vagdossa magát? Megingathatatlan tény, hogy a dühös és indulatos asszony, aki kiabál a férjével, valóban egy elviselhetetlen sárkány, aki pokollá teszi a környezete életét? Ezt a gondolatot leginkább a szenvedélybetegekkel való munkában kezdtem magamévá tenni. Egyik kliensünkkel (legyen mondjuk Béla) visszaesésekor megfújattam az alkoholszondát, mivel vágni lehetett a borgőzös levegőt a teste körül. A szonda is igazolta a tényt, Béla mégis állította, hogy ő ugyan nem ivott. Akkor a következőkig jutottam el: „Béla, most két lehetőségünk van. Az egyik az, hogy én megőrülök. A másik, hogy megegyezünk abban, hogy maga tagadásban van”.
8. „Ne feledd a jelen a fontos, arra összpontosíts. Érezz, ne töprengj.” (Qui-Gon Jinn)
Személyes tapasztalatom, hogy a kliensek egyik legfőbb elakadása, hogy nem a „jelenükben” élnek, hanem különböző sérültségek, szorongások befolyása következtében reagálnak az életük által kitermelt helyzeteikre.
Ez alól természetesen senki nem kivétel, mindannyian hordozunk sebeket, skrupulusokat. Nemegyszer óriási erőket mozgathat meg az, ha pszichológusként képesek vagyunk érzékelni, hogy mi az, amit a hozzánk forduló az „itt és most”-ban az „ott és akkorból” megjelenít, és az mennyire fedi a realitást, ezt pedig szalonképes és befogadható formában vissza is tudjuk tükrözni felé.
9. „Mindig több a kérdés, mint a válasz.” (Yoda)
Yalom egyik pszichoterápiás története jutott eszembe erről a bölcsességről. Leírt egy beszélgetést (pszichiáter-páciens), aminek megfigyelője volt kívülről és ez alapján megfogalmazott magában egy hipotézist kérdés formájában. Miután a terápiás jelenet véget ért, hipotézisét megosztotta a kezelővel, akinek a fejében teljesen más elképzelések, felvetések fogantak meg. Mikor ezt a páciens elé tárta, akkor szembesítette őket azzal, hogy egyikük zseniális elmélete sem fedte a szavak mögötti belső tartalmat. Ha belátjuk: sosem fogunk mindent tudni és megérteni a kliensünk működéséből, akkor lehetünk igazán nyitottak és kíváncsiak arra, hogy arra figyeljünk, ami valójában történik.
10. „Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld.” (Yoda)
Zárásként álljon itt Yoda mester egyik leghíresebb aranyköpése. A segítségért fordulók életének ismétlődő és központi ismertetőjegye a döntésképtelenség. Mi, segítőként a megfelelő tájékozódással és figyelemmel mintát adhatunk ahhoz, hogy képesek vagyunk rálépni valamelyik útra, javasolni egy konkrét módszert, eljárást. Ha ezt elfogadja az ügyfél, azon következetesen végigvezethetjük őt. A szakmai kompetencia és magabiztosság (nem elbizakodottság és vak dogmatizmus), a döntésekért felvállalt felelősségnek súlya van, és bár mi nem a galaxist szolgáljuk, de határozottságunkkal példát mutathatunk. Kezdeti álláspontunkat módosíthatjuk, ha időközben úgy látjuk, hogy az már nem megfelelő. Erre utal Qui-Gon Jin gondolata: „Ne számíts semmire, csak a változásra”.