Előre megéreztem! Vagy csak kivetítettem? Az intuíció és a projekció különbségei

Gyakran előfordul terápiás ülések során, hogy egy kliens azt mondja nekem: „Megéreztem, hogy milyen ember valójában.” Vagy a következővel áll elő: „Tudtam, hogy mi fog történni”. Kekeckedésnek tűnhet, de ilyenkor fel szoktam tenni a kérdést: most az intuíciódról vagy a projekcióidról beszélsz? Nem mindenki érti, hogy mire akarok kilyukadni, de szerintem fontos a különbség. Néha úgy hisszük, hogy remek intuícióval azonosítunk helyzeteket, pedig valójában arról van szó, hogy az énképünk védelme érdekében idealizáljuk önmagunkat és beleszeretünk valamilyen „projekciónkba” „Ugye, hogy megmondtam milyen ember a Béla!” Ismerős? 🙂 Csupán azért, mert a Béla egy helyzetben mondjuk tiszteletlenül viselkedett, nem biztos, hogy „olyan ember”.

Előfordult velem, hogy egy apró metakommunikációs jelzésből valóban helyesen ráéreztem arra, hogy egy ismerősöm nem szimpatizál velem, de a racionalitás szintjéről szerezhető információk ellentmondásosak voltak és amolyan önkritikusan meg akartam győződni arról, hogy nem „tévedek-e” véletlenül, nem csupán projekcióról van-e szó. Nem mertem az intuíciómra hallgatni, inkább racionalizáltam, kerestem az ellenérveket, mert fájt elismerni azt, hogy valaki nem szeret. Így elmentem a „falig”, addig, hogy már durván elutasítottak és ekkor beláttam, hogy valóban jó volt a megérzésem. Talán lényeges, hogy ilyenkor  megvizsgáljuk, vajon miért ragaszkodtunk annyira ahhoz a vágyunkhoz, hogy szeressen minket az a másik. Hozzáteszem, ez szerintem a szerencsésebb verzió. Mikor megkérdőjelezzük egyébként pontos észlelésünket, ugyanis alázat és nyitottság nélkül nehezen elképzelhető a fejlődés.

A legfontosabb különbség a két fogalom között talán az, hogy még a projekciót az egónk termeli ki, az intuíció sokkal kevésbé a védekezésről szól, inkább valamilyen rajtunk túlmutató készség, amelynek a hangját az önismereti utunk során egyre tisztábban meghallhatjuk.

A projekció a pszichológiai védekezés egy formája, és különböző pszichológiai kórképekben (pl. paranoid/nárcisztikus/borderline személyiségzavar, szorongásos zavarok) igen gyakran megjelenhet, de nem szükséges pszichés betegnek lenni ahhoz, hogy kivetítsünk. Definíció szerint, akkor projektálunk, amikor valamilyen belső élményt, gondolatot, érzést, vagy tulajdonságot, amelyet nehéz elfogadni magunkban, más emberekbe vagy tárgyakba helyezünk át. Még egy lépés innen a projektív identifikáció, amely egy mélyebb szintű folyamat, amikor az egyén átadja az általa projicált tulajdonságokat a másik személynek, aki aztán magába integrálja, és lehet, hogy el is fogadja (pl. kötekedek valakivel, aki a végén agresszívvé válik velem).

Egyszerű példák a hétköznapi projekcióinkra:

• Ha valaki folyton másokat érzékenynek, túlérzékenynek vagy hisztisnek titulál, akkor valószínűleg maga küzd a saját érzelmi problémáival, de nem tudja ezeket kezelni. „Ne légy már ilyen érzékeny, ez csak egy vicc volt!” – mondja például az illető másoknak, pedig valójában ő maga reagál túlérzékenyen az adott helyzetre, hiszen, ha nem így lenne, akkor esetleg beismerné, hogy bántóan hathatott, amit csinált.
• Amikor valaki folyamatosan azzal vádol másokat, hogy önzőek, mégis olyan helyzetekben teszi ezt, mikor a saját érdekei sérülnek, tehát ebből következtethetünk arra, hogy az illető valójában a saját önzéséről beszél.
• Amikor valaki gyakran panaszkodik, hogy mások nem értik meg őt és ezt vetíti ki a környezetére, holott lehet, hogy arról van szó, hogy ő maga sem érti magát teljesen, ebből adódóan nem tudja koherensen kommunikálni az élményeit a környezete felé, akik ezt félreértik.

Az intuíció fogalmát nehéz egyértelműen definiálni (ebből is látszik, hogy  a „racionalitás” szintjén nehezen megragadható minőségről van szó) és számos különböző megközelítés létezik. Az egyik definíció szerint az intuíció az a képesség, hogy valamilyen tapasztalat nélkül, azonnal és ösztönösen ismerjük fel az igazságot, és az adott helyzet legjobb megoldását. Mások szerint az intuíció az érzékelés, amely a tudatos észlelésen túlra terjed, és lehetővé teszi az egyén számára, hogy valós idejű információkat gyűjtsön és azokat a megfelelő döntések meghozatalára használja. További definíciók és megközelítések között található, hogy az intuíció a tudattalan folyamatokból származik, amelyek az elméleti tudás nélkül is hatékonyak lehetnek. Az intuíció a tudattalan feldolgozás eredménye lehet, amely segít gyorsabban és hatékonyabban reagálni az adott helyzetben. Az intuíció azonban nem csak az egyéni tapasztalatokból származhat, hanem a kulturális és szociális normákból is. Az intuíció tehát sokszor összekapcsolódik az általános tapasztalatokkal, ismeretekkel, nem csupán a személyes érzésekkel és emlékekkel.

Egyszerű példák a hétköznapi intuícióra:

• Amikor az érzésed azt sugallja, hogy az utca végén találsz egy parkolóhelyet, és tényleg ott van
• Amikor a menüben olvasva már tudod, hogy melyik étel lesz igazán finom, még mielőtt megkóstolnád
• Amikor úgy érezzük, hogy valami nincs rendben a barátunkkal, és kiderül, hogy valóban baj van vele
• Amikor úgy érezzük, hogy rossz döntést hoznánk, és inkább az ellenkezőjét tesszük, és ez végül jól sül el
• Amikor úgy érezzük, hogy a kutyánk éhes, és amikor odamegyünk, látjuk, hogy üres a tálja

A sort lehetne folytatni a végtelenségig, a példákból néhány tanulság mindenesetre levonható. Az intuícióhoz szükséges valamilyen kapcsolódás a körülöttünk rejlő valósághoz, környezethez, legyen ez most egy kapcsolatrendszer (pl. barátok), ételek sajátosságai, vagy akár az autók parkolásának eloszlása a környezetünkben, tehát semmiképp nem magányos tapasztalat, amely inkább elidegenít bennünket másoktól (miközben a projekció esetében, amikor önzőnek tartalak, akkor szükségszerűen megszüntetem vagy korlátozom veled az intimitást, hiszen tartok attól, hogy kizsákmányolsz engem).

De hogyan lehet megkülönböztetni az intuíciót a projekciótól?

Ennek megfejtéséhez egy cikk nyilván kevés, hiszen a legalapvetőbb és legkézenfekvőbb válasz az lenne, hogy az önismeret fejlődésével lehetünk képesek arra, hogy elhatároljuk a kettőt egymástól. Mégis hadd ajánljak néhány egyszerű kérdést, amelyeket gyakorolhatsz.

Van-e valóságalapja annak, amit gondolok? Ez a legkézenfekvőbb kérdés. Például úgy gondolom, hogy a Béla egy önző pali. Mások szerint is az? Milyen konkrétumok jutnak eszembe arról, hogy a Béla önzően viselkedett? A „megérzésem” nem elég. Tényekre van szükség.

A „megérzésem” alapja inkább a saját személyes tapasztalataim, vagy az általános ismeretek, kulturális és szociális normák? Erre nem egyszerű válaszolni, hadd segítsek egy kicsit. Tegyük fel, hogy engem sokszor megszégyenítettek gyerekként. Egy eseményre készülök és azt gondolom, hogyha „nem öltözöm fel megfelelően”, akkor kinéznek. Ha az angol királyi családhoz megyek látogatóba és melegítőben érkezem, akkor valószínűleg igazam lesz, itt ugyanis egy kulturális, szociális elvárásból fakad a „megérzésem”, nem pedig abból, hogy engem gyakran megszidtak gyerekként.

Az érzéseim a jelen helyzetre vonatkoznak, vagy régi élményeim miatt alakultak ki? Hasonló az előzőhöz, a leginkább önismeretalapú kérdés. Mik a triggerpontjaim? Melyek azok a szituációk, amelyekre általában érzékenyen reagálok? Most egy ilyen tapasztalat ért?

Ha másokra is vetítem az érzéseimet, relevánsak lehetnek azok mások számára? Például, ha valaki szomorú vagy ideges az életének valamilyen területén, akkor lehet, hogy azt gondolja, hogy mindenki más is így érez. Bár ez nem mindig igaz, a valóságban az emberek gyakran megosztanak hasonló érzéseket és tapasztalatokat. 

Az élményem többnyire pozitív vagy negatív, és vajon az adott helyzetben indokolt-e ez a reakció? Ne felejtsük el a projekciók tartalma akár pozitív is lehet (gondoljunk csak a szerelemre), de csupán attól még nem biztos, hogy Béla lesz a legjobb választás egy házassághoz, hogy ezt vetítjük rá. Az intuíciók kapcsán talán lényeges, hogy jellemzőbb a „neutrális minőség”. Mikor intuitív vagyok, nem „jó-rosszban” gondolkodom, inkább csak látok valamit és nem címkézem az élményt.

Mennyire ismerem az adott személyt vagy helyzetet, amellyel/akivel kapcsolatban az érzéseim vagy gondolataim keletkeztek? Nem kell túlmagyarázni.

Milyen érzelmi állapotban vagyok most? Lehetséges, hogy az érzelmeim befolyásolják a gondolkodásomat és az észlelésemet? Erre szoktam példaként azt hozni, hogy mikor nem alszom ki magam, általában mindenhol ellenségeket látok 🙂

Vajon egy másik személy hogyan magyarázná ezt a helyzetet?

Mi az, amit pontosan tapasztaltam az adott helyzetben, és mi az, amit inkább csak érzek vagy gondolok róla? Lényeges különbség! Például tapasztalat: „Egy munkatársam nem köszönt reggel”. Gondolat: „Nem tisztel engem”.

Megfordítva a szerepeket, ha a másik fél ugyanazokat az érzéseket táplálná felém, vajon ugyanolyan okokból és tényezőkből fakadnának-e, mint az enyémek?

Azt hiszem, ennyi elég lesz segítségnek. Mielőtt túlgondolkodnánk magunkat, hadd zárjam írásom egy hasonlattal.

Az intuíció hasonlít a tisztítótóhoz, amely eltávolítja a port és az ismeretlen szennyeződéseket a tükörről, és megmutatja a valódi képet. A projekció pedig olyan, mint a tükör, amely visszatükrözi a saját elvárásainkat és érzéseinket, és torzítja a valóságot. Ha csak a tükörbe nézünk, akkor nem látjuk a környező világot, és könnyen el tudjuk veszíteni a kapcsolatot a valósággal. Az intuíció azonban lehetővé teszi számunkra, hogy azon túl lássunk, amit a tükör mutat, és megtaláljuk a valódi megoldásokat és lehetőségeket.

Forrás:

• Bion, W. R. (1961). Experiences in Groups: And Other Papers. Basic Books.
• Dane, E., & Pratt, M. G. (2007). Exploring intuition and its role in managerial decision making. Academy of Management Review, 32(1), 33-54.
• Epstein, S. (1994). Integration of the cognitive and the psychodynamic unconscious. American Psychologist, 49(8), 709-724.
• Epstein, M. (1994). Thoughts Without a Thinker: Psychotherapy from a Buddhist Perspective. Basic Books.
• Gigerenzer, G., & Gaissmaier, W. (2011). Heuristic decision making. Annual Review of Psychology, 62, 451-482.
• Jung, C. G. (1969). The Archetypes and the Collective Unconscious. (R. F. C. Hull, Trans.). Princeton, NJ: Princeton University Press.
• Kahneman, D. (2011). Thinking, fast and slow. Macmillan.
• Kernberg, O. F. (2016). Projection and projective identification: Developmental and clinical aspects. Journal of the American Psychoanalytic Association, 64(2), 243-275.
• Ogden, T. H. (2017). On the concept of projection. International Journal of Psychoanalysis, 98(5), 1271-1294.
• Panksepp, J. (1998). Affective neuroscience: The foundations of human and animal emotions. Oxford University Press.
• Sinclair, M., & Ashkanasy, N. M. (2005). Intuition: Myth or a decision-making tool? Management learning, 36(3), 353-370.

Képek forrása:

Pixabay