A szárazrészegség és az alkoholizmus Stephen King Ragyogás című művében

Egy újabb Stephen King remeket szeretnék górcső alá venni, ezúttal a “Ragyogás” a célpont. Természetesen a műnek számtalan rétege és értelmezési lehetősége van, itt most egy sajátos vizsgálódást indítanék.

Mivel szenvedélybetegekkel dolgozom, nem tudtam figyelmen kívül hagyni a “függőség” személyiségtorzító hatását, mint szempontot akkor, amikor találkoztam a művel és megfigyeltem Jack Torrance viselkedését a Panoráma szállóban.

Az olvasás, majd a Stanley Kubrick film megtekintése után is arra jutottam, hogy Jack tulajdonképpen nevezhető akár szárazrészegnek is.

Mit jelent ez?

Sokan úgy hisszük, hogy egy függőnek az ital letétele, majd némi fizetőképes munka elvállalása és néhány ártalmas kapcsolat feladása elegendő ahhoz, hogy “normális” élete legyen. Holott a legfontosabb tényezőt figyelmen kívül hagyjuk: a szerhasználat során deformálódott személyiség szerepét. A szárazrészeg lehet akár hetekig, hónapokig is absztinens, de mindennapjait egyfajta keserű nyugtalanság hatja át, emberünk általában nem találja helyét a világban, kerüli a kapcsolódás lehetőségeit és ha teljesen őszinte magához, akkor azt nyilatkozná, hogy “legszívesebben inna”. És a dolog esszenciáját tekintve: kb. ugyanúgy csinál mindent, mint szerhasználó korában, leszámítva azt, hogy “fizikailag” nincs berúgva. Valószínűleg azért nem teszi, mert fél egy esetleges negatív következménytől, vagy attól, hogy valamelyik számára fontos hozzátartozójának nem felel majd meg. Esetleg ő maga is megijedt, pénztelen, de a lényeg mégis az, hogy: nem tudja élvezni “józan állapotát”, sőt nem is dolgozik azon, hogy képes legyen erre. A tapasztalat azt mutatja, hogy a “szárazrészeg” hosszabb-rövidebb kihagyás után újra inni kezd, amiért természetesen valaki más lesz a felelős. Azonban ehhez meg kell, hogy teremtse a “szükséges ürügyet.” A klasszikus “szárazrészeg” tüneteket a szövegben félkövérrel szedtem.

Egyik főszereplőnk alkoholista. Már a film is baljós momentummal indul: egy Isten háta mögötti szállóban, elvágva mindentől kell “szolgálatot” teljesítenie Jacknek. Ez tökéletesen kifejezi a szárazrészegség egyik legmarkánsabb jelét: emberünk egyszerűen izolálódott a valódi intim kapcsolatoktól, de a realitástól is.

(Mondhatjuk persze, hogy a “hotel” maga is egy szimbólum: lefesti azt az elszakított, elidegenedett életérzést, amiben egy “száraz” alkoholista küszködik tehetetlenségében.). A másik ijesztő előjel pedig az a fajta “magabiztosság” vagy inkább elbizakodottság, amivel Jack elvállalja a téli gondnoki munkalehetőséget. Ha valóban megértette volna, hogy saját függősége mekkora problémát jelent életében, akkor a józan élmény inkább egyfajta “egészséges félelemként” öltött volna alakot és erősen elgondolkodtatta volna őt arról, hogy mekkora kockázatnak teszi ki magát és a családját.

Önmagában az “borzongatóan” hat, hogy egy felépülése elején járó alkoholbeteggel összezárják Wendyt és Dannyt egy olyan hotelben, ahonnan menekülni szinte esélytelen. (Ha már a képszerűségnél tartunk, ez valahol a függő család élménye is: mindenki bizonyos szempontból “cselekvésképtelen”, a szerhasználó az anyagnak, a családtagok pedig az ő viselkedésének vannak kiszolgáltatva.). Stephen King helyszínválasztása így zseniális. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni. Ez az “alapszorongás, gyomorgörcs” folyamatosan ott lebeg a szenvedélybeteg otthonában is.

Az egyik nélkülözhetetlen eszköz a felépülés elején pont egy támogató, szeretetet adni és kapni tudó őszinte és hiteles közösség megtalálása lenne, ezzel szemben Jack családjában “tökéletes a felállás” játszmáinak folytatásához: “béke bármi áron”. Az anya és fiú apától vastag falakkal elzárva, lábujjhegyen mászkál a hatalmas hotelben, a lényeg, hogy Jacket ne zavarják meg az írásban.

A férfi, mivel “száraz”, túl nagy fába vágja a fejszéjét, óriási elvárásokkal terheli meg magát és túl sokat vár a környezetétől is. Ettől türelmetlenné és idővel frusztrálttá válik. Mivel negatív érzéseitől képtelen szabadulni, azokat nincs kivel megosztania, ezért fizikailag is jelentkeznek nála a tünetek: alvászavara nyomán végtelenül kimerültté válik, ez pedig olyan negatív közérzetet teremt, amit egy gyenge idegállapotú, italozással megroncsolt szervezettel nem lehet sokáig elviselni.

Emberünk emellett “mindent kontrollálni akar“, a játék makettet tanulmányozva figyeli, hol sétálnak családtagjai, ki mit mondd, mikor ébreszthetik fel reggel, milyen formában közölhetnek vele bármilyen információt.

Jack ideje strukturálatlan. A percek órákká, az órák napokká válnak, ami újabb gyomros épp nem italozó betegünknek. A rendszertelen, “ad hoc”, nem tudatosított, spontán szervezett teendők előidézik, hogy idővel emiatt olyan szorongása, feszültsége keletkezzen egy addikt személynek, amire logikus válasz lesz az, hogy a pohár fenekére néz.

Jack az írás folyamán képtelen megfelelni a felállított standarjainak, amit egy tipikus “szárazrészeg” reakció követ. Mély önsajnálatba süllyed és feladja a munkát. Olcsó vigaszokba, önfelmentésekbe menekül. A sok meló helyett kijár egy kis szórakozás  “szegény” Jacknek, akit senki nem ért meg. Érthető, hogy szüksége van a “szellemekre”, amik áttételesen azok a hazug hangok is lehetnének, melyekkel feljogosítja önmagát arra, hogy sorsát tragikusnak állítsa be.

Ezeket az elvárásokat nemcsak depresszivitással, hanem agresszióval, dühvel is vegyíti, itt jutunk el ahhoz az érzelmi minőséghez, ami egy alkoholista számára a legkockázatosabb, hatalmas árat fizethet érte. Elborítja a neheztelés. Valaki tehet arról, hogy ő idáig jutott. Természetesen nem ő. “A felesége a hibás azért, mert megzavarja az írásban és beleüti mindenbe az orrát, nem hagyja őt békén”. Akkor még van némi realitásérzéke, gyermeke “bántalmazását” azért nem veszi be a gyomra. De dühe fokozódik, szó szerint megrészegül ettől az emóciótól és idővel, ahogy hatalmába keríti ez a gyilkos indulat, megadja magának az engedélyt: “meg kell büntetni” a problémás személyeket, családtagokat. Itt már teljesen elszakad a realitástól és ahogy ezt egy “szárazrészeg” teszi, “nehéz és fájó érzéseivel” indokolja meg cselekedeteit. “Azért bántalak, mert feldühítettél”. Miközben a józan úgy fogalmazna: “Azért lettem ennyire dühös, mert hagytam, hogy ez az érzés hatalmába kerítsen”.

Ezzel persze nem azt állítom, hogy törvényszerű, hogy egy alkoholista fejszével fog kergetni bennünket akkor, ha “szárazrészegsége” kivetkőzteti önmagából, de a megszállott gyűlölet, az őrült pusztítás megtapasztalása a kontroll elvesztésének olyan “horrorisztikus” ábrázolását adja, ami italos állapotaiban is uralja egyre megbomló elméjét.

További hasonló gondolatokért látogass el 2019. szeptember 11-i előadásunkra, melyet a Lurdy Moziban tartunk “Stephen King és a horror lélektana” címmel.