Te mikortól tekintesz egy ismerkedést párkapcsolatnak?

Azt hinnénk, könnyű eldönteni, néha spontán magától értetődő, azonban belefuthatunk olyan szituációkba, amikor felmerül a kérdés: most akkor járunk, vagy nem? Mit akar tőlem pontosan? 

Valaki úgy reagál: “Hát, majd úgyis érezzük.” Hát persze, de az ilyen kijelentések mindig jól jelezhetik az esetleges felelősségvállalás hiányát. Arra is szolgálhat ez a mondat, hogy a későbbiekben el lehessen bújni mögé, ha mi túlzott “elvárásokat” támasztanánk “jogtalanul”. Ha már kellő mértékben csalódtam a másik nemben, nem akarom megvárni azt, hogy újra pofára essek. 

Nem szeretünk bizonytalanságban élni, bár egyesek jobban viselik ezt, mint mások. Mikor randizni kezdünk valakivel, az is borzasztó frusztrálóan hathat, ha megállás nélkül nyaggatjuk a partnert: a párodnak tekintesz vagy nem? Sőt, akár pont az alakuló románc kellemes bizsergését, feszültségét veheti el az “állandó visszajelzés kéregetés”. Fontos, hogy tudjunk annyira bízni magunkban, hogy el tudjuk fogadni, bírni a folyamattal járó természetes bizonytalanság élményét. 

De hol van ennek a határa? Mégis, mikor van jogunk azt mondani: ebből elég, erre nekem nincs időm! Egyenes válaszokat kérek, nem mellébeszélést!

Gondoltál-e arra, hogy, mikor valaki találkozóra invitál egy ellenkező nemű embert, a másik az esetek 60-70%-ban nem tudja megmondani, hogy ez ismerkedésnek tekinthető-e vagy sem?

Az előbbivel szemben lehet inkább amellett érvelünk: nincs mit túlmagyarázni! Szerintem azért van. Egyáltalán nem evidencia, hogyha mondjuk egy férfi kezdeményez egy nőnél, hogy ő egyértelműen tartós, hosszú távra szóló elkötelezett kapcsolatot keres. Az sem, hogy mi az a pont, amikortól már párkapcsolatként kezeli az együttlétet, hiszen alkata, személyisége, a helyzet körülményei alapján ezernyi változóval kell számolnunk. 

Például:

• Amikor valaki válik a házastársától, miközben a másik vár rá, akkor az most párkapcsolatnak minősül, vagy csak onnantól az, ha már lezajlott a ceremónia?
• Hol kezdődik maga az ismerkedés: az interneten? Szociális körön belül? Máshol?
• Mi van, ha nekem problémáim vannak az intimitással, több időre van szükségem ahhoz, hogy kötődni tudjak? Várhat-e tőlem “biztosítékot” arra vonatkozóan, hogy ne hagyjam őt cserben, például azt, hogy kimondjam: ezt már párkapcsolatnak tekintem?

És még sorolhatnám.

Néhányan konkrét, külső támpontok alapján próbálnak tájékozódni, íme néhány példa:

• Akkortól számít párkapcsolatnak, ha kimondtuk és vállaltuk azt a felelősséget, ami ezzel együtt jár
• Az első szexuális együttléttől számít annak
• Akkortól számít annak, ha legalább (2-3) néhány hónap eltelt az első találkozás óta 
• Akkortól számít annak, ha bevontuk egymást az életünkbe (bemutatás családtagoknak, beengedés az otthonba, stb.)
• Akkortól számít, ha apró gesztusokon keresztül jeleztük ezt a másik felé (a másik kezének megfogása séta közben, néhányaknál kiírás a facebookra, stb.) 

Mivel nehéz a kérdés, én három támpontot adnék most, ami szerintem segíthet a tájékozódásban:

• Ha túl sok a bizonytalanság, a félinformáció, az “üres közlések” túlsúlya (pl. egyelőre csak érezzük jól magunkat, aztán majd meglátjuk–> mondjuk fél évig és utána majd “meglátom”, hogy igazából semmi kedvem az egészhez) ott valami nem stimmel. Nem, nem kell megvárni azt, hogy beigazolódjon a “gyanúnk”. Jogunk van hozzá, hogy komolyan vegyenek minket.

• A konkrét megerősítések kéregetése helyett, kérdezzünk rá a másik motivációira, álláspontjára és figyeljünk arra, hogy cselekedetei követik-e azt, amit állít: Mi fér most bele az életedbe? Milyen kapcsolatot keresel? Te mikor tekintesz valamit kapcsolatnak? Ki szoktad-e mondani, vagy csak úgy hagyod megtörténni? Stb.

• Fogadjuk el, hogy nem azért teszünk fel kérdéseket, mert bizonytalanok vagyunk magunkban és a másiktól várjuk el, hogy ezt a feszültséget csökkentse bennünk, hanem azért, mert a a helyzetben vagyunk bizonytalanok és a partner magatartása következtében nem csökken, hanem nő bennünk ez az érzet

Ismeretes egy olyan “asszertív jog”, ami a következőképpen hangzik:

“Jogod van arra, hogy ha önérvényesítő jogaid értelmezésében bizonytalanságok vannak, akkor ezeket tisztázd az érintett személlyel, akkor is, ha ő nem lát ilyen problémát.”

Alkalmazd. Ha erre nincs szükség, mert minden magától megy, akkor szuper, dőlj hátra és élvezd a helyzetet! 🙂