Ne menekülj az ereszcsatornán! Pár gondolat a felelősségvállalásról.

Biztosan ujjong a Praktiker vezetősége, ugyanis hozzáértők szerint még soha nem volt annyi google keresés az „ereszcsatorna” kifejezésre, mint amennyi az utóbbi pár napban összejött. Szájer József képviselő egy zavaros szexparty során „lebukott”, az elmondások alapján próbálta menteni, amit lehetett, az ereszcsatornán keresztül igyekezett elhagyni a tett színhelyét.

Előre kell bocsátanom, a cikknek nem az a célja, hogy távdiagnosztizáljak, vagy személyiséganalízist végezzek. Kéretlenül nem tartom etikusnak élő személyek lelkének, motivációinak boncolgatását. Inkább az eset tragikomikuma ragadott meg, azon belül is egy elem, mégpedig az, hogy miként is állunk tetteink következményeihez.

Bizonyára legtöbbünk titoklistáján szerepel néhány olyan csínytevés, meggondolatlanság, amik nem szeretnénk, ha napvilágra kerülnének. Egy bolt polcáról elemelt csoki, néhány ártatlan flört vagy esetleg be nem vallott füllentés, ahol szépnek írtuk le azt, amitől egyébként fintorogtunk. Talán így van ez rendjén. Az élet kegyelméhez hozzátartozik, hogy sok mindennel elszámoltat bennünket a nyilvánosság előtt, de azért valamit meghagy nekünk. Nézzünk bele a tükörbe, legyünk őszinték, álljuk ki az igazság próbáját, ha szükséges, nyújtsunk jóvátételt, de ne csesszük el feleslegesen a sorsunkat, ha nem muszáj.

Vajon miért lehet az, ha mégis lebukunk, felelősségre vonnak bennünket, akkor inkább menekülnénk? Három gondolatot osztanék meg ezzel kapcsolatban.

1. Nincs büntetés és jutalom, csak következmény. A szlogen az Anonim Alkoholisták gondolatrendszeréhez tartozik, ők ezt gyakran hangoztatják, vonatkoztatva minden olyan káros kihatásra, mely szerhasználatuk nyomán életükben keletkezett. Bár az állítás kétségtelenül a realitáshoz való „felnőtt” kapcsolódás esélyét növeli, néhányunk élete, múltja nem igazolja a bölcsességet. Ugyanis, ha apánk tenyerét, szíját, szitkok áradatát, a megszégyenítést kellett elviselni azért, mert bakot lőttünk, akkor bizony rászokunk arra, hogy jobb hallgatni. Lelépni. Menekülni. Hazudni. Még mielőtt kiderül az igazság.
2. Ugyanígy a kimosdató, túlvédő szülő is mellé nyúlhat, amikor felhívja az osztályfőnököt, aki jogosan ír be az ellenőrzőbe, vagy ad elégtelent a hanyag diáknak. Mert ugyan meg lehet kenni a pedagógust, a felvételi bizottságot az egyetemen, néhány esetben az óvadék is letehető, de előbb-utóbb nem lehet kikerülni a következményeket. Ha rászokunk arra, hogy bármit megúszhatunk, gőgünkkel és óvatlanságunkkal áshatjuk meg saját sírunkat. Előbb-utóbb esélyes, hogy nagyon mellényúlunk vagy elfogynak a kiskapuk. Ekkor még mindig van lehetőség dönteni: változunk vagy az önsajnálatot választjuk helyette.
3. Ha a hűség válik terhessé. Néha nehezen mérlegeljük azt, hogy bizonyos ügyekhez, csoportokhoz való kapcsolódás mivel jár együtt. Szájer esetét végigkövetve, eltérően a Kaleta-féle pedofilbotránytól, semmilyen düh, megbotránkozás nem jelent meg bennem. Melegek szexpartyt tartottak. És? Na, de drogoztak! És? A hétvégenként részegen fetrengő egyetemisták mennyivel bizalomgerjesztőek? (Megjegyzés: Ki kell hangsúlyoznom, nem buzdítok senki illegális szerek használatára! Csupán érzékeltetni próbálom azt, hogy a két feltüntetett eset között jómagam, szerhasználókkal dolgozva nem látok akkora különbséget.) Lehet, hogy ez az én erkölcsi fogyatékosságom, mégsem tudok megítélően, kritikusan nyilatkozik valakiről, aki orgiákban és kábítószerek fogyasztásában keresi a feltöltődés lehetőségét. Sajnálatot viszont érzek az illető iránt. Mit követtek még el? Megszegték a kijárási korlátozást! Valóban, ez nem volt szép. Fizessék ki a büntetést. Ejnye-bejnye. Mi van azzal, ha olyan közösséghez tartozom, ahol nem módi az ilyesmi? Ha szent hívő emberekként élünk, bizony ciki, ha meglátnak minket a kocsmában. Ha a falu papjaként funkcionálunk, sem szerencsés, ha a bordélyházban találnak bennünket. Vajon hitelesen tudjuk képviselni azt, amit állít az identitásunkat meghatározó csoport? Maga a csoport hiteles? Nem mennék tovább, mert átcsúsznék politizálásba. Az nem az én asztalom. Lényegesebb talán, hogy teher olyasvalamihez asszisztálni, aminek ellentmond életvezetésünk. Hiszen, ha kiderül a disszonancia, összeomlik az, amiből kártyavárunkat felépítettük. És óhatatlanul menekülni akarunk majd, mivel ez óriási veszteség. A pedofil óvónő, a korrupt rend őre, a részeges pap, a gyermekeit abuzáló pedagógus, a náci, akiről véletlenül kiderül, hogy zsidókat ment mind-mind „hivatás kudarc”, ami után nem lehet egy laza balossal visszaterelni a járművet a forgalomba. Új utat kell találni a továbblépéshez.

Valójában – és ezzel gyakran érvelek függő pácienseimnek – jobban járunk, ha viseljük tetteink következményeit. Mert bár meg lehet úszni pofonokat, ki lehet tolni az öncsalás időtartamát, mégis egyre inkább csökken kontrollélményünk, lehetőségünk arra, hogy életünket mi irányítsuk, kompetenciáink, hogy cselekedni tudjunk és ha még nem állatiasodtunk el teljesen akkor az a bizonyos féreg is egyre éhesebbé válik, ami lelkiismeretünket mételyezi. Ne meneküljünk az ereszcsatornán, váljunk igazabbá, hogy nyugodtan alhassunk.