Úgy csinálok, mintha “nem láttam” volna az üzeneted. Az online ghostingról.
2020. december 13.
Tudhattam volna. Avagy nárcisztikus sérüléseink hivatásunk során.
2021. május 2.
Tulajdonképpen nem élek rossz kapcsolatban. Számos pozitívumot sorolhatnék fel.” Kicsit irigykedem is a kliensre, ahogy hallgatom. Végeredményben akár el is vehetné feleségül azt a lányt. De! Csak az a kis de, amely megnehezíti a döntést. Biztos ő az igazi? Igénye felém, hogy a fejében megfogant céltól juttassam el a megvalósításig. A sokadik ilyen eset, ha a kiégés közelében lennék, azt mondanám: “már megint a szokásos lemez”. Biztosra akar menni. Konkrét tervet kér, mely elrepítheti A-ból B-be és közben garantálja boldogságát.
A cikk apropóját egy Milan Kundera regény adta. Olvasás közben több olyan karakter (elsősorban Tomás) életútját követhetjük végig, akik a szó hétköznapi értelmében szerencsésnek nevezhetőek, valahogy mégis sajnáljuk őket. Tomás a nők kedvenceként úgy váltogatja szeretőit, ahogy nem szégyelli és a történet során, ha nem figyelünk eléggé, megérinthet bennünket az a meggyőződés, hogy “szegény… tulajdonképpen mi mást tehetne”. Kalandjai során újra és újra légüres térbe érkezik, légyottjai egyre felszínesebbé válnak, belső őrlődése fokozódik, mert nem tudja, melyik ujjába harapjon.
A cselekmény legérdekesebb pontja talán az a jelenet, mely az akkori cseh viszonyokat is hitelesen bemutatja. Egy hivatalnok lép rendelőjébe és a korábban megfogalmazott politikai szempontból kritikus írása visszavonására kéri. A helyzet egyértelmű, vagy feladja az akkori rendszerrel szemben képviselt lázadó elveit és dolgozhat tovább elismert orvosként, vagy következetesen tartja álláspontját, akkor viszont számíthat arra, hogy ellehetetlenítik. Itt nem lehet halogatni, kitérni, bármit is tesz, abba bele kell állnia. Nem kerülheti el tovább a krízist, döntésre kényszerül.
Ezt megelőzően bár vannak elképzelései arról, mit lenne érdemes képviselnie, ezekben mégsem eléggé állhatatos, éles helyzetben (pl. mikor egy petíció aláírására buzdítják) egyből elbizonytalanodik és visszalép. Afféle opportunistaként tengődik.
Önazonosság vagy a rendszer kiszolgálása? Bohém élvezetek vagy házastársi hűség?
A döntés megszületik, nem vonja vissza publikációját és talán ezután kezd beérni a dráma. A korábbi felszínes csapongás, ide-oda billegés egyfajta mélységet nyer. Tomás megérzi sorsa visszafordíthatatlanságát és önsajnálat helyett, később párkapcsolatát illetően is képes fokozatosan elengedni korábbi szokásait. A tartalmas élethez tehát szükség van arra, hogy elköteleződjünk valami vagy valaki mellett. Ez persze inkább egy folyamat, semmint pillanat során történik meg.
Az elköteleződés és érett identitás fogalmak kéz a kézben járnak.
James Marcia négy lehetséges identitásállapot határoz meg.
A diffúz identitással rendelkező egyén még nem tette le voksát bizonyos célok, értékek mellett és nem is tudja, mit várhat a jövőtől.
Időnként felkeresnek diffúz identitással rendelkező kliensek. Őket arról ismerem meg, hogy nem érkeznek konkrét alternatívával, csak egyfajta megfoghatatlan, “szabadon lebegő” belső feszültséggel, nyomással. Velük dolgozva, mintha a “nem tudok magammal mit kezdeni” őrlődő, útmutatásért esedező hangjának dobolását hallgatnám a fülemben. Lépniük kellene, de fogalmuk sincs, hogy merre. Várják a megoldást, javaslatot. Az életkor általában segít abban, hogy kinőjük a diffúz identitást, azonban az évek sem jelentenek teljes garanciát. Pszichológiai munkánk során lényeges lehet az énerősítés, bátorítás, hogy az ülések tematikája az exploráció buzdítására irányuljon. Elvégezhetünk néhány pszichológiai tesztet, a képességek, érdeklődés feltérképezésére. Általános tanácsom a következő:
Kezdjünk el kísérletezni és vonjuk le a szükséges következtetéseket.
Némileg hasonló a korai zárók helyzete is. Ők azok, akiknek megmondták középiskolásként, hogy orvosok vagy akár ügyvédek is lehetnek. Mivel “demokratikus” családban nevelkedtek, választhattak is a kettő közül.
Tanuljunk meg “egészségesen” lázadni. Merjük megkérdőjelezni, amit érdemes.
Tomás már átlépett és bele is ragadt a moratórium fázisába. Nem csupán „élvezi” a női nemet, hanem kifejezetten válaszokat akar. Mégis minden egyes hódítása után tanácstalan marad.
A fiatalok manapság gyakran érvelnek azzal, hogy az „igazi” párkapcsolat kialakítása előtt ki kell élniük magukat szexuálisan, így biztosak lehetnek a “nagy Igenben”. Logikájuk egyfelől érthető, a próbálgatások közelebb vihetnek bennünket a megfelelő döntéshez. E hozzáállás azonban nemegyszer a tünete valaminek. Tünete annak, hogy megrekedtünk a moratóriumban és ezzel az önigazolással halogatjuk elköteleződésünket.
Majd negyven körül, mikor egyre üresebbé válik az egyedüllét, a társtalanság, megjelenünk a pszichológusnál és feltesszük a kérdést: „Hogyhogy nem ébredtem még mindig arra a bizonyos reggelre, mikor a tükör előtt meglévő hajtincseim számolgatva, sikerül megállapítanom, hogy kiéltem magam?”
Az iparosodó társadalmakban törvényszerű, hogy a moratórium időszaka kitolódik, sőt az sincs kizárva, hogy az egyén különböző életterületein más fázisokban tart. Ennek persze következményei is lehetnek akkor, ha valaki nem az érését elősegítő tapasztalatait gyarapítja.
A döntésképtelenség miatt egyre jobban fokozódhat szorongásunk, akár depresszióba is eshetünk, ahogy ez nemcsak Tomás, hanem kedvenc szeretője, Sabina esetében is látszik. Sabina ugyan elmenekül a párkapcsolat lehetősége elől, mikor az végre megadatik, lépését a rövid megkönnyebbülés, fellélegzés után mégis mélységes letargia követi. Megúsztam, de mit is? Ha modern metaforát kellene gyártanom lelkiállapotára, nagyjából úgy jellemezném őt, mint egy űrhajóst, aki a globális felmelegedés elől kilőtte magát az űrbe. A forróság ugyan nem érte utól, de az élet, a kapcsolódás lehetősége is elhagyta.
Fontosnak tartjuk a gyászmunka segítését a moratórium során.
Nemcsak a félelmek miatt eldobott pozitív lehetőségeket gyászoljuk ilyenkor, hanem azokat a jövőbeli opciókat is, melyeket kihagyunk azért, mert a jelenben valami mellett elhatározzuk magunkat.
Nem lehet úgy elköteleződni, hogy ez ne járjon egyben lemondással is. Érthető, hogy az alternatívák száma a modernitás következtében egyre nő, így a kapunyitás is hozhat magával félelmeket, ambivalenciákat, az önismeret gazdagításával mégis át lehet hidalni kétségeinket.
Az érett identitás így a leírt belső válságok, bizonytalanságok feloldása után jöhet létre.
Az élet könnyűnek ebben a formában már korántsem nevezhető, nem mindig egyszerű olyan elvek mentén szervezni hétköznapjainkat, melyek mellett elköteleződtünk. Időnként szembesülünk választásunk következményeivel, ajándékként érzelmi kihívásokkal gazdagodhatunk. Ugyanakkor mégis mélyen egyetérthetünk Kundera szavaival:
„A nehézség, a szükségszerűség és az érték – három tartalmilag összefüggő fogalom: csak az a nehéz, ami szükségszerű, csak az értékes, aminek súlya van.”
Felhasznált irodalom:
Arnett, J. J. (2000): Emerging adulthood. A theory of development from the late teens through the twenties. American Psychologist, 55(5). 469-480.
Horváth-Szabó K. (2007): A házasság és a család belső világa. Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézete. Párbeszéd Dialógus Alapítvány, Budapest.
Marcia, J. (1966): Development and validation of ego-identity status. Journal of Personality and Social Psychology, 3(5). 551-558.
Dabis, H., Yates, J. (2014): Succesful navigation of the stormy seas: What factors lead to a successful transition from the quarterlife crisis? The Coaching Psychologist, 10(1). 17-23.
Kundera, M. (2010): A lét elviselhetetlen könnyűsége. Európa Könyvkiadó. Budapest.
Waterman, A. (1999a): Issues of identity formation revisited: United States and The Netherlands. Developmental Review, 19(4). 591-621
