De én szeretlek. Én is. De ez kevés egy kapcsolathoz.

Amikor egy párkapcsolat válságba jut, hajlamosak vagyunk olyan érveket felhozni a másik meggyőzése érdekében, melyekkel elsősorban az érzelmeire igyekszünk hatást gyakorolni, kikerülve a racionalitást, hogy esetleg változtassa meg a döntését és folytathassuk az egyébként pozitív változást nemigen sejtető viszonyunkat a régi metódusok szerint. Ezekben a szituációkban bűntudatot, sajnálatot és elsősorban szomorúságot érezhetünk akkor, ha mégis „kegyetlenül következetesek” maradunk és kitartunk igényeink mellett. Vajon elégséges-e a másik ragaszkodása, hozzánk való kötődése ahhoz, hogy építkezni tudjunk egy kapcsolatban? Megfelelő érv-e ez amellett, hogy egy problémás kapcsolat tovább folytatódjon? Erről beszélek vlog bejegyzésemben.